Egyszerűen el vagyok szállva ettől az "Éjféli páva" színsémától.
Az a ritka eset állt elő, hogy minden minimáldizzájner vénámmal együtt IS csak éppen árnyalatnyi változtatásokat volt kényszerem eszközölni.

Micsoda dolog ez, hogy nincs más dolgom, mint blogírni?


Az utóbbi néhány nap korszakalkotó felfedezései:

1.) Talán azért van olyan kevés lány, akik kitartóak a gitártanulásban, mert a hosszú köröm hátrányt jelent? A magam részéről mindig körömcsipesz után visítok, ha a bal kezemen már elér a körmöm az ujjam hegyéig.

2.) Senky ne hagyja magát megtéveszteni. Ha kétségeid vannak a téren: milyen Hold-jegye van egy állatnak, figyeld meg, hogyan érzi magát, amikor megröptetésben van része.

A magam részéről mindig ugyanazt az eufóriát élem át, amikor a gép nekifut, hogy sebességet gyűjtsön a felszálláshoz. Amikor a gép orra emelkedik, akkor már erősen termelődnek bennem a boldogság-hormonok; abban a pillanatban, amint elszakadunk a földtől, teljesen megnyugszom és a szó legszorosabb értelmében véve elememben vagyok.
Az emelkedés élményét mindig annyira imádom: érezni, ahogyan egyre nagyobb és nagyobb réteg levegő van alattunk... soha, soha nem akarok leszállni. Mindig elszomorodok kicsit, amikor földet ér a gép.

Igen, egy levegős Holdú (meg egyebű) állattól ez természetes megnyilvánulás.